„Beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút, fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.” /Szabó Magda/

Eljött az idő. Elköszöntünk nyolcadikosainktól, akik szinte óvodásként kerültek intézményünk falai közé, majd 8 éven keresztül szívták magukba a tudományt. Közülük néhányan a kollégiumi életet is megtapasztalhatták. Együtt voltunk egészen 2021. június 15-ig. Ők elmentek, hogy átadják helyüket a fiatalabbaknak és folytathassák saját útjukat.
A 60-as évek végén megépült „hétközi” kollégium hosszú időn keresztül nyújtott lehetőséget lakhatásra, tanulásra sok-sok gyermek részére. Voltak nehéz időszakok, örömteli pillanatok, sok nevetés, de könny is ejtődött a falak között. Ő is kiszolgálta az idejét, őt is elbúcsúztattuk. Szakemberek szakvéleménye alapján átépítésre alkalmatlanná vált, ebben a formájában az intézményi szolgáltatásokat igénybe vevő gyermekek érdekeit már nem tudta megfelelő minőségben és biztonsággal szolgálni. Ő is átadja a „terepet” az újnak, a fejlődésnek. Köszönjük, hogy vigyázott sok gyermek álmára, otthont nyújtott nekik a hétköznapokban és munkahelyet teremtett dolgozóinknak. A „néhai” lakók és minden velük együttérző fájó szívvel vesz tőle búcsút, és örömteli szeretettel gondol vissza mindig az itt eltöltött időkre. Az elengedés mindig szívfájdalommal jár.
Müller Péter szavai világosan megfogalmazzák miért szükséges megválni a múlttól.
„Tanulj meg elengedni, ahogy egy ujjadra hurkolt léggömböt szélnek eresztesz: hadd szálljon, legyen az égbolté, a felhőké. Ezt rendszerint akkor tudod megtenni, ha megpillantasz valamit, amit a léggömbnél fontosabbnak vélsz, és meg akarod fogni. Akkor a régit az útjára engeded. Észre sem veszed, hogy kinyíltak az ujjaid.”
A múlt elmúlt, tiszta szívvel, örömmel gondolunk vissza, de a jövő érdekében lépni kellett. Új, modern felszerelésű tantermekkel, közösségi térrel, és hosszú-hosszú idő után saját főzőkonyhával és étteremmel fogunk gyarapodni. Mindez nem csak az intézmény érdekeit szolgálja, bízunk benne, hogy a falu központját is szépíti és lehetőségek, együttműködések tárházát hordozza magában.
Ez most a szomorú jelen, a megsemmisülés az enyészetté válás látványa. A jövő képe a jelenben kezd kirajzolódni és bízunk benne, hogy a múlt emlékeinek megőrzése mellett örömmel, boldogsággal és mindenki megelégedésére vesszük majd birtokba a nevelés-oktatás új színhelyét.